Hurghada – Luxor – Abüdosz – Dendera – Hurghada (8 nap / 7 éjszaka)
Elutazás charter járattal Budapest–Hurghada útvonalon, majd transzfer a szállodába. A szállodák gyönyörű parkosított környezetben Hurghada középső és déli régiójában fekszenek.
A Mercure Etap Hotel**** a Nílus partján, félúton a Luxori templom és Karnak temploma között, egy gyönyörű sétányon helyezkedik el. Innen közvetlen kilátást lehet élvezni a Nílusra és a nyugati part hegyeire, melyek magukban rejtik minden idők leglátogatottabb nevezetességét a Királyok Völgyét. Reggeli után (kb. 09:00) indulás Luxor nyugati partjára. Az út a Nílus felett, hídon vezet keresztül, melyről panoráma nyílik a folyó mindkét partjára észak és dél felé is.
A nyugati parton az első állomás a Memnon Kolosszusok. A 18 méter magas, egyetlen kvarcit tömbből kifaragott szobrok, III. Amenhotep—ki Egyiptom egyik legnagyobb építtetője volt—halotti templomának bejáratát őrizték. A templomból sajnos nem sok maradt, bár az utóbbi időben folytatott ásatások sok új leletet hoztak felszínre, köztük a kolosszusok, egyre kisebb változatait. Ezután látogatás a Királyok Völgyében.
Hatsepsut Királynő Deir el-Bahariban (jelentése: Északi kolostor) fekvő templomának megtekintése, majd ebéd egy közeli étteremben. Pihenő után, III. Ramses Medinet Habu-i halotti templomának meglátogatása, mely eredeti színekben pompázó falfestményeivel, és monumentális tömbjével, a nyugati part legjobb állapotban fennmaradt építménye.
Medinet Habu megtekintése után, visszaindulás a Nílus keleti partjára. A busz csupán a kikötőig megy, majd a továbbiakban egy hűsítő nílusi hajóút vezet vissza a szállodába. Vacsora után (kb. 19:00) a kivilágított Luxori templom meglátogatása.
Reggeli után (kb. 09:00) a Luxori templom megtekintése. A templom pár perces Nílus-parti sétával érhető el a szállodából.
A Luxor templom után sétahajózás a Níluson, széltől függően egyárbocos, tradicionális nílusi vitorlás hajóval (felukka), vagy motorcsónakkal. Közben kirándulás az árnyas Banán-sziget különféle gyümölcsfákkal (banán, datolya, mangó, lime, citrom, narancs, stb.) teli ligetében. Sétahajózás után vissza a szállodába és ebéd.
Ebéd után (kb. 14:30) a Karnak-i Ámon templom meglátogatása. A látogatás végén, a csoport a templom területén marad, s miután a turistacsoportok elhagyták a területet, 1 órás zártkörű meditációt hajthatnak végre a szentek szentje legbelső szentélyében, az oltár mellett, azon a helyen, ahol Ámon isten kultikus szobra foglalt helyet az ókorban.
Reggeli után (kb. 09:00) indulás Dendera-ba (75 km, érkezés kb. 10:00). Az út a Nílus keleti partjának megművelt területein vezet keresztül, s így az utazó megcsodálhatja a datolyapálmák rengetegét és a zöldellő területek páratlan szépségét. A templom a Nílus nyugati partján helyezkedik el, s mivel ez az egyetlen olyan építmény, melynek a tetejére még a mai napig felengedik az utazókat, páratlan panorámában lehet részük. A hátuk mögött a Nílus buja és élettel teli völgye, melyből ki-kiemelkednek a minaretek karcsú tornyai, szemben pedig a Líbiai előhegység mészkőszirtjeinek csipkés vonulata tűnik elő a kristálytiszta sivatagi levegőben.
Dendera után utazás Abydos-ba (105 km, érkezés kb. 14:30). Útközben rövid megálló egy sivatagi kávézónál, és ebéd (hidegcsomag). Abüdosz megtekintése után, mikor a turistacsoportok elhagyták a területet, 1 órás zártkörű meditációt hajthatnak végre I. Sethi templomában.
A meditáció befejeztével vissza Luxorba, majd vacsora a szállodában. Egy kellemes séta a Nílus parton, a csodálatos élmények után, felfrissíti a testet és a lelket.
Reggeli után (kb. 08:00) utazás Hurghadára. A Vörös-tenger partján elterülő üdülőváros méltán híres azúrkék vizű strandjairól, homokkal borított partjairól, és minden kényelmet kiszolgáló szállodáiról. A csoport részére külön helyet biztosítunk esténként a zavartalan eszmecserékhez, csoportos meditációkhoz.
Charter járattal a Hurghada–Budapest útvonalon.